2019. március 30., szombat

Új frizura

Két baba hajával is elkészültem mostanában. Persze még továbbiak is várnak hajbeültetésre, de majd lassan sorra kerülnek.

Az első baba egy Barbie klón, talán a 80-as évekből, tavaly számoltam be róla ebben a bejegyzésben.
Nem tudtam elviselni tovább, hogy félig kopasz a feje, ideje volt, hogy feljavítsuk a külsejét.
Ilyen volt a hajbeültetés előtt:


Egy régi, sötét mahagóni színű parókából származnak az új tincsei. A projekt teljes egészében az újrahasznosításon alapul :)


Azt tervezem, hogy a make up-ját is fel fogom javítani kicsit. Addig is élvezi az új, hosszabb tincseit:



A másik baba egy Parfume Pretty Whitney 1987-ből. Bolhapiacon leltem rá elég rossz állapotban: a haját megnyírták, a lábain nagy sárga elszíneződött foltok látszódtak.

Így nézhetett ki valaha, eredeti pompájában:


Én pedig így találtam rá (a testétől megszabadultam):


Igyekeztem az eredetihez hasonló színű hajat találni neki. Azt terveztem, hogy levágok a hosszából, de aztán így maradt:


Most már mozgékony Fashionistas testtel pózolhat:





És a két baba együtt, frissen kikerülve a szépségszalonból: