2021. július 10., szombat

Creatable World

 Gondolom, akit érdekel a játékbabák világa, annak nem kell bemutatni a Mattel 2019-ben megjelent Creatable World kollekcióját. Ezeknél a babáknál legnagyobb újdonság a variálhatóság, mert mindegyik komplett kis ruhakészlettel, illetve egy hosszabb parókával érkezik, ezért öltöztethetjük tetszés szerint fiúnak vagy lánynak is őket. 8 különböző szett jelent meg, különböző haj- és bőrszínű babákkal, amelyeket kódszámokkal különböztetnek meg.

Amikor nálunk megjelentek, elég magas volt az áruk, én legalábbis túl drágának találtam őket, ezért úgy döntöttem, lemondok róluk. A napokban viszont néhány webáruház úgy döntött, kiárusítja a készleteit és 80%-kal leáraztak egyes babákat! Hát mondanom sem kell, ilyen árnak már nem lehet ellenállni, szóval hárman is hazajöttek egyszerre.

A dobozok igen méretesek, és ha felhajtjuk a babát ábrázoló kartonlapot, akkor a teljes tartalmukat szemügyre vehetjük még kibontás előtt.




A babák egyszínű (fehér illetve fekete) alsóruhában vannak, és egész testük ízületes.


Sajnos a mellékelt parókák egyáltalán nem néznek ki természetesen. Egy merev gumisapkára dolgozták rá a hajat, ami kilátszik, amikor feltesszük a baba fejére. Nem hiszem, hogy sokat fogom használni őket.


 Én személy szerint nagyon örültem volna, ha ezek a babák beilleszthetők lennének Barbie világába, mint fiatalabb testvérek, de sajnos a fejük összehasonlítva jóval nagyobb a kelleténél.

Egy átlagos Barbie (Dana Scully) mellett

Ron Weasley mellett

Viszont az Ever After High babák mellett egészen jól megállják a helyüket:

A mellékelt ruhadarabokat, cipőket és kiegészítőket nagyszerűen lehet egymással kombinálni, ez sokféle különböző megjelenést biztosít.




Szerintem nagyon cukik, mindhárom kis fickó megérte a pénzét! :)




 



5 megjegyzés:

  1. De jó! :) Én nagyon szeretem ezeket a babákat, kár, hogy úgy tűnik, hogy abbahagyták a kiadásukat.

    VálaszTörlés
  2. Már csak a ruhák , cipők is megérik , de testdonornak is sokan használják , és átfestve is fantasztikusakat találtam . Jól jártál velük , én is akciósan gyűjtöttem be , de nem ennyire ...az érdekesebbeket gondolom (ázsiai és raszta hajú,valamint "fekete" bőrű) nem fogják már nálunk árulni , mert nem fogadták jól ezt a lányos-fiú témát a népek (?) , de a német Amazonon lehet kapni , ott is elég jó áron.A kisebb Barbie lányokon jól mutatnak a rucik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a ruhák nagyon klasszak. Kár hogy csak ez a három volt leárazva, de gondolom, a többit hamarabb elvitték és csak ők maradtak.

      Törlés
  3. Ciekawe i ładne laleczki. Dobrze, że udało się kupić je w dobrej, niskiej cenie :-) Jestem zaskoczona, że peruki nie pasują zbyt dobrze... za to ubranka są naprawdę bardzo ładne :)))
    Pozdrawiam serdecznie ♥

    VálaszTörlés