2018. november 18., vasárnap

Újabb átváltoztatás

Az úgy volt, hogy az Aliexpress oldalán találtam egy So In Style baba fejet, teljesen kopaszon és rúzs nélkül. Talán Trichelle lehet, de nem vagyok benne biztos, mert sajnos soha nem volt egyetlen babám sem ebből a sorozatból. (Ha valaki talán nem tudná, a S.I.S. dolls sorozat 5 barna bőrű lányt foglal magába: Kara, Grace, Marisa, Trichelle, Chandra. 2009-ben adták ki őket először, majd 2015-ben beszüntették a gyártásukat.)

Ez itt Trichelle:


Sajnos nem csináltam képet a babafej eredeti állapotáról, mert amilyen gyorsan csak lehetett, nekiláttam a munkának. Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy fonalból csinálok egy afrikai frizurát, és erre ez a kopasz lányka teljesen alkalmasnak tűnt.
Fekete pamut fonalat használtam, amit szálakra szedtem szét, úgy fűztem be, majd utána tincsekbe fontam. Nagyon aprólékos munkának tűnhet, és az is volt, de kifejlesztettem egy fonási technikát, amivel gyorsabban haladtam, mert oda se kellett néznem, így tévézés közben is tudtam csinálni :) Igaz, nem lett teljesen egyenletes mindenhol, de amikor kész lett, a kisebb hibák eltűntek a hajkoronában. A fonatok végére egyszerűen csomót kötöttem.
Utána még a baba ajkához kellett találnom egy megfelelő színű akrilfestéket. Borvöröset választottam, és kifestés után kétszer átkentem matt lakkal is, hogy tartós legyen.

Ez lett az eredmény:



Találtam hozzá egy színben tökéletesen illő, ízületes Fashionistas testet:


A haj nem fésülhető, így talán nehezen kezelhetőnek tűnik, de egyáltalán nem az. Sőt, különböző frizurák is készíthetők belőle:




7 megjegyzés:

  1. Super! Dziewczyna jest piękna w nowej fryzurze i z nowym kolorem szminki! Zamknięte usta wyszły znakomicie!
    Pozdrawiam serdecznie :-)

    VálaszTörlés
  2. WOW, nagyon szép lett. Nekem is tetszenek az afro frizurák! Belül bekented ragasztóval fűzés után?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szoktam soha ragasztót használni. A fonalszálak végére csomót kötöttem, úgy fűztem át a fejen nagy varrótűvel. Ez a rendes hajnál is működik, nem csak a fonalnál. Így ragasztóra sincs szükség, és a tincsek sem hullanak ki.

      Törlés
  3. Nagyon megérte azt a sok munkát, mert szuper lett. Ügyes vagy.

    VálaszTörlés