2017. október 15., vasárnap

Vanity

Nagyon hosszú volt az a másfél hónap, amíg vártam rá. Igazából ez nem is olyan nagy idő, mert néha akár 3 hónapot is kell várni egy ilyen szépségre, hiszen minden porcikája kézzel készül, és miután "megszületik", ráadásul a fél világot is át kell repülnie.
Nagyon izgultam, de szerencsére épen, egészségesen, alapos csomagolásban megérkezett. Amikor kikerült a dobozból, még pucér volt, kopasz és világtalan. (Megkért, hogy ilyen fotót ne közöljek róla, úgyhogy tiszteletben tartom). Elképesztően sima, langyos tapintású resin (műgyanta) az anyaga és méretéhez képest meglepően súlyos. Hajlékony ízületeit erős gumizsinór köti össze. Csodájára jár nálunk mindenki, mert ilyen különös lény eddig még nem lakott itt.
Miután megkapta a szemeit, és találtam rá egy méreteinek megfelelő ruhát, majd pedig a parókájával is elkészültem, már meg meri mutatni magát a világnak.







Sajnos még mezítlábas a lányka, mert egyetlen olyan cipőt sem találtunk itthon, ami jó lenne a lábára. Viszont kiderült, hogy jól tud hegedülni!


És van egy szalmakalap, ami pont az ő mérete:


Megígértette velem, hogy fog kapni harisnyát, cipőt és új ruhákat, akkor majd jöhetnek az újabb fotók.

2017. október 12., csütörtök

Babadivat

Éljen! Pakolás közben végre megtaláltam a Babadivat című könyvecskémet, amit már régóta kerestem. Biztos emlékszik még rá valaki, réges-régi kiadás, tele retró babákkal és szabásmintákkal. Én gyerekként ebből tanultam varrogatni a kedvenceimnek, pedig akkor még nem is volt igazi Mattel babám, csak irigykedve néztem a képeket.
Megpróbáltam beszkennelni, hogy más is nosztalgiázhasson rajta. A szabásminta melléklet már nincs eredeti állapotában, mert szétvagdostam, de azért igyekeztem használható módon összerakni újra. Persze ezek a szabásminták a régi TNT testű babákra vannak tervezve, ezért a mostaniakhoz kicsit át kell őket alakítani.
Innen tudjátok letölteni: Babadivat



2017. október 8., vasárnap

Új Lea arctípusú lány

A legújabb szerzemény, egy Lea arcú lány oldalra néző szemekkel, igazi szempillákkal. Sajnos az eredeti ruhája nincs meg. Ha valaki esetleg tudja, ki ő, megköszönném, ha elárulná, mert én egyelőre nem tudtam azonosítani.