2017. március 27., hétfő

Kincsvadászat 3. rész - Fashion Queen Barbie 1964

Egy igazi vintage darabbal bővült a kis gyűjteményem Fashion Queen Barbie személyében.

1963-65 között adták ki ezt a fajta babát fehér-arany csíkos fürdőruhával és fejkendővel, valamint 3 db különböző színű parókával. A netes szakirodalom szerint a "Patented" felirat először 1964-ben került a fenekén levő márkajelzéshez, így az én szerzeményem is feltehetően ebből az évből való.

Eredetileg így nézett ki a dobozban (netről vett kép)


A popón levő jelzés
Szinte tökéletes az állapota, nagyon vigyázhattak rá, csak a körömlakkja és a haja kopott le egy kicsit.
Nem nagyon találtam hozzá illő öltözéket, időm meg nem volt varrni, ezért egyelőre egy másik babára készített kiskosztümöt kapott kölcsön. Remélem, majd egyszer parókát is sikerül hozzá szerezni.



2017. március 25., szombat

Kincsvadászat 2. rész - The Sun Set Malibu Francie 1972

Nagyon megörültem, amikor megtaláltam Francie-t, főleg, amikor sikerült azonosítanom és kiderült, Skipper már megvan a Malibu sorozatból.
1971 és 77 között adták ki ezeket a nagy sikerű, strandolós babákat. Azt nem tudtam megállapítani, hogy az én szerzeményemet pontosan melyik évben gyártották, de a fenekén ott van a Mattel jelzés, 1966 és Made in Japan, tehát Japánban készült. Egyes külföldi oldalak szerint a Malibu babákat csak 1972-ig gyártották Japánban.

Francie Barbie tini unokatestvére, vagyis Skippernél magasabb, Barbie-nál alacsonyabb, és más a testalkata is. TNT, azaz hajlik és forog, a lába térdnél klikkelős. A vicces az, hogy ennek a fajtának bár Francie a neve, Casey arcformája van, de hát a Mattel sosem volt következetes a névhasználatban.

Akkora mákom van, hogy Francie az eredeti fürdőruháját is hozta magával. Tartozott még hozzá napszemüveg és törülköző is, ezek persze nincsenek meg. Egy alapos fürdetésen kívül más nem kellett neki, egyedül az orra hegyén maradt egy világosabb folt, ami nem tudom, mitől ered, lehet, hogy maga a műanyag fakult ki.



Az eredeti dobozában (internetről való kép):






Itt pedig a Sun Set Malibu Skipperrel - jól látszanak az arányok:


2017. március 24., péntek

Kincsvadászat 1. rész

A héten szépen sütött a nap és időm is volt, így elindultam a 2-3 havonta esedékes kincsvadászatomra a főváros turkálóiban. Túl sok jót nem vártam, ezért magam is meglepődtem az eredményen.

A zsákmány:



Balról jobbra:
1. BFC Ink. Noelle 
2. Moxie Teenz Tristen
3. Dallas Cowboys Cheerleader Barbie 2007
4. Fashion Queen Barbie 1964
5. Sun Set Malibu Francie 1972

Sajnos többé-kevésbé mindegyikkel van egy kis gond, de hát használt játékokról van szó, úgyhogy az ember ne várjon tökéleteset.

Egyelőre még csak a szurkolólányt tudtam rendbe tenni, úgyhogy ez a bejegyzés róla fog szólni.
A Dallas Cowboys Cheerleader Barbie egy 2007-es "Pink Label" azaz gyűjtői kiadás. Model Muse teste és "Lara" arctípusa van, ezért is szúrtam ki rögtön. Sajnos a haját itt-ott megnyirbálták és a feje tetején egy kisebb kopasz folt is volt, de ennyi hiba még belefér.

Így nézett ki eredetileg:


Az enyém pedig így, a szépészeti beavatkozás előtt:



Régebbi babacsomagokból vannak nálam elfekvőben testdonornak vagy átfesteni való babák. Az egyiknek épp ilyen színű a haja, a hossza is megfelelt, így abból vágtam le tincseket a szurkolólány hajpótlásához. A nagyon rövidre nyírt részeket is kicseréltem.

A hajbeültetés után:



Már sokkal jobban érzi magát :)

2017. március 11., szombat

Alistair Wonderland

Tulajdonképpen miatta vettem meg az egész csomagot, amiről korábban írtam. Az Ever After High fiúcsapatomból pont Alastair hiányzott, de ezt a srácot elég húzós áron árulják (itthon nem is láttam). Ráadásul az eredeti ruhájában van, aminek külön örültem, mert Hunterrel nem volt ilyen szerencsém.

Alistair Wonderland egyedül...

...és a másik két EAH fiúval

Az én mesémben Ashlynn Ellával jött össze.


Vele most 8 főre bővült az EAH csapatom:


2017. március 5., vasárnap

Hasbro Sindy

Az előző csomagnak a része volt egy lila hajú Hasbro Sindy is. Eddig nem láttam Sindyt ilyen színű hajjal. Ez az oka, amiért maradhat - lila hajú babám még nincs, ha jól emlékszem. Azonosítani egyelőre nem sikerült.



Ja, egyébként a Hasbro Sindyket sem gyűjtöm. Ezért van csak öt, vele együtt... :))) Kizárólag a nosztalgia kedvéért.
Balról jobbra: Monte Carlo Sindy eredeti cuccban, lila hajú csaj, Popstar Imani, Beach Party Sindy, Popstar Paul

2017. március 4., szombat

Haj-baj

Nagyon jó áron jutottam hozzá egy babacsomaghoz. Igazából csak egy baba miatt vettem meg az egészet, mert még postaköltséggel együtt is bőven megérte - de aztán amikor megérkeztek, úgy döntöttem, hogy a hétből ötöt megtartok. Legalábbis egyelőre mindenképp.



Most a két alsó Disney Store hercegnőről lesz szó (A többiekre majd még egy másik posztban kitérek). Mind a kettő kiváló egészségnek örvend, egyik ízületük sem lötyög, de a hajuk tragikus állapotú volt.

Csipkerózsika haja égnek áll a borzalomtól
Rapunzel (Aranyhaj) még rosszabb
Csipkerózsikánál úgy döntöttem, hogy egy alapos folyékony szappanos kikefélés után hősokkot fogok alkalmazni. Ez általában segíteni szokott, ha a haj nagyon vattás és kusza. Előtte becsavartam alufólia csíkokkal:


Aztán vizet forraltam, egy tálba öntöttem és abba állítottam, igyekezve, hogy mást ne érjen a forró víz a haján kívül. Kb. 3-4 perc, majd jött a jeges fürdő jégkockákkal teli vízben. Majd ezt még egyszer elismételtem, és hagytam megszáradni.

Ha nem is lett olyan, mint új korában, azért használt a kezelés.




Rapunzel sörénye ennél is súlyosabb eset volt. Kifésülő balzsammal itattam át, kézzel tincsekre szedve fésültem ki. Rengeteg haja van! Órákig tartó türelemjáték igazi megszállottaknak. :)
A végeredmény persze már nem olyan, mint amikor kikerült a dobozból, de azért javult a helyzet.


Nem is tudom, hogy fér el ennyi haj a fején :)



Csipkerózsikával:


Ahhoz képest, hogy egyáltalán nem gyűjtöm a Disney Store hercegnőket (meg másmilyeneket sem), valahogy mindig véletlenül hozzám keveredik egy, aztán már sajnálok túladni rajtuk. Úgyhogy már négyen vannak:

Hamupipőke, Rapunzel, Csipkerózsika, Arielle