2018. október 27., szombat

Dumbledore igazgató borbélynál járt

Sokáig gondolkoztam, hogy kell-e nekem a Harry Potter sorozat babái közül Dumbledore igazgató. Mégpedig a rettenetes műanyag szakálla miatt. Aztán meggyőztem magam, hogy valamit majd csak tudok kezdeni vele, és gyorsan megvettem, még mielőtt eltűnt volna a boltokból.


Egyébként minden nagyszerű benne, a ruhája, az ízületes teste és a hosszú fehér haja, de az a merev szakáll, amitől a fejét sem tudja forgatni, egyszerűen nem maradhatott.
Miután megvizsgáltam a babát, kiderült, hogy a szakáll külön darab, amit utólag ragasztottak a fejre. Viszonylag könnyedén le is jött, nélküle viszont szegény öreg úgy néz ki, mint akinek lenyúzták a fél arcát. Képet nem is készítettem róla, csak a szakállról. Így néz ki:


Szerencsére szinte azonnal volt tervem, hogy mivel helyettesítsem a műanyagot. Fehér bőrből szabtam ki egy akkora darabot, ami pontosan illett a szakáll helyére. A bőrre a szakáll növésével megegyező szálirányban fonaldarabokat ragasztottam. Színtelen, de jó erős, cipő ragasztására való ragasztót használtam hozzá. A végén óvatosan kifésültem a fonalakat, pici rózsaszín bőrdarabból elkészítettem az ajkat, és felragasztottam a régi szakáll helyére az újat. Amikor megszáradt és rögzült, szépen fazonra nyírtam.

Ez lett a végeredmény:




Kicsit hasonlít most a Mikulásra, de sokkal jobban szeretem ezt a rövid, kezelhető szakállat. Szerintem ő is jobban érzi magát:



2018. október 7., vasárnap

Fashionistas Barbie Nr. 70 és Nr. 71

A két legújabb lány nálunk:


Mostanában szinte félek Mattel babákat venni, mert a minőségellenőrzés nem igazán működik náluk :(
A vörös hajú babysitter babának, amit februárban rendeltem, felemás volt a szeme. Az MTM babának, amelyiket a születésnapomra kaptam, két bal lába van, szó szerint. Szerencsére csak a lábfejéről van szó, úgyhogy cipőben nem látszik a fogyatékosság, de akkor is bosszantó. A legutóbbi rendelésem Ginny Weasley volt a Harry Potter sorozatból, neki pedig mindkét cipője jobb! Ha boltban vettem volna, akkor se vettem volna észre, mert a dobozban nem látszott. Szóval nem árt az óvatosság a Mattel babákkal kapcsolatban mostanság.
Szerencsére ez a két lány, a 70. és 71. számú, hibátlanul érkezett.