Most a két alsó Disney Store hercegnőről lesz szó (A többiekre majd még egy másik posztban kitérek). Mind a kettő kiváló egészségnek örvend, egyik ízületük sem lötyög, de a hajuk tragikus állapotú volt.
Csipkerózsika haja égnek áll a borzalomtól |
Rapunzel (Aranyhaj) még rosszabb |
Aztán vizet forraltam, egy tálba öntöttem és abba állítottam, igyekezve, hogy mást ne érjen a forró víz a haján kívül. Kb. 3-4 perc, majd jött a jeges fürdő jégkockákkal teli vízben. Majd ezt még egyszer elismételtem, és hagytam megszáradni.
Ha nem is lett olyan, mint új korában, azért használt a kezelés.
Rapunzel sörénye ennél is súlyosabb eset volt. Kifésülő balzsammal itattam át, kézzel tincsekre szedve fésültem ki. Rengeteg haja van! Órákig tartó türelemjáték igazi megszállottaknak. :)
A végeredmény persze már nem olyan, mint amikor kikerült a dobozból, de azért javult a helyzet.
Nem is tudom, hogy fér el ennyi haj a fején :) |
Csipkerózsikával:
Ahhoz képest, hogy egyáltalán nem gyűjtöm a Disney Store hercegnőket (meg másmilyeneket sem), valahogy mindig véletlenül hozzám keveredik egy, aztán már sajnálok túladni rajtuk. Úgyhogy már négyen vannak:
Hamupipőke, Rapunzel, Csipkerózsika, Arielle |
Ha meggondolnád, mi vevők lennénk Hamupipőkére és Csipkerózsikára :D Hol vadásztad le ezt a csomagot?
VálaszTörlésRendben, ha megválnék tőlük, tudom, kinek szóljak :)
TörlésEgyébként a legnagyobb hazai licitálós oldalunkon találtam.
Nekem sosem sikerült rájuk akadni,ha mégis, akkor lelicitaltak. De így olyan ruhát kell varrjak, ami nincs másnak :)
TörlésNagyon hatékony lett a frissítés. Bájosak. Nekem még nincsenek mesés babáim , de sose lehet tudni ...
VálaszTörlésNagyon szépen rendbe hoztad őket, és csodásak azok a fotók a kerti háttérrel! Nagyon hangulatos!
VálaszTörlés