2018. február 9., péntek

Új Babysitter Skipper babák

A Mattel végre úgy gondolta, hogy Skippernek is kellenek pajtások, így idén öt különböző Skipper babát is megjelentetett.
Róluk van szó:

Igen! Fiú is van a csapatban, meg egy helyes kis afro-amerikai lányka is.
Sajnos hozzánk valamilyen oknál fogva csak a két legszélső jutott el. Az egyik internetes shopból meg is rendeltem őket, de remélem, hogy majd a másik hármat is sikerül később megszerezni.


Sajnos nem mondhatom, hogy teljesen elégedett vagyok.

Egyrészt nem szeretem, hogy az egyik karjuk egyenes, a másik hajlított. Öltözködésnél egyenesen átok. Már a Fashionistas Barbie babákon sem tetszett, mégis ragaszkodnak a Mattelnél ehhez a pózhoz. Ráadásul lábuk is kemény műanyag és nem hajlik egyáltalán. Igaz, hogy ezek a dolgok már a promóciós képeken is látszódnak, így nem lepődtem meg.

A dobozban található kiegészítők is elég minimál megoldásúak. Kapunk egy műanyag mobiltelefont (?) meg egy cumisüveget, de ezen kívül minden más kartonpapír. Mint a régi szép 80-as években. Még jó, hogy nagy rózsaszín fésűt nem mellékeltek hozzájuk...


De igazából ami legjobban elvette a kedvemet, az a szeplős lányka arcfestése. Sajnos kifogtam egy olyan babát, amelyiknek teljesen félrecsúszott a szeme. Ezen a képen talán nem annyira feltűnő, a valóságban sokkal rosszabb.



Első haragomban reklamálni akartam az ügyfélszolgálaton, de aztán arra gondoltam, hogy a száját amúgy is át akartam festeni, most legfeljebb a szeme is át lesz alakítva.

A másik, barna bőrű, vöröses barna hajú Skipper baba teljesen rendben van. Mindkettőjük haja szép, nem ragacsos, a ruhájuk elég egyszerű, de csinos. A kis barnának van egy anyajegy pingálva a szája szélére :)






Együtt is jól mutatnak:








8 megjegyzés:

  1. Én is nagyon örültem ezeknek , láttam is itt nálunk , de én olyat szeretnék, amiben kiságy és babakocsi is van , még reménykedek , hogy lesz nálunk is , mert az Ebay-en nagyon drága. Eddig nem izgatott a dolog csak mostanában akarok gyerekszoba diorámát készíteni , és semmi hozzávalóm nincs .Igazán csinálhatnának ízületes szkippereket is . A sötétebb bőrűek mindenképpen kellenek , de azért jó hogy ezeknek is olyan sokféle arcuk van már ...lehet , hogy megpróbálkozok majd hibridet csinálni , Mc2 ízületes testtel...pl

    VálaszTörlés
  2. Ez egy szép sor babák, nagyon szeretem, hogy van egy fiú!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. This is a nice set of dolls, I like it that there is a boy!

      Törlés
  3. No igen. Én is pont azokkal szemezek, amik még nem jöttek be. A fiú meg az afró lány... Nem értem mért nem tudnak egyszerre behozni egy sorozatot. A fashionistas első szériájából sem jutott hozzánk mindegyik. Azóta is várom hogy találkozzak a 44- es példányával.

    VálaszTörlés
  4. Bardzo urocze i miłe dziewczynki!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm mindenkinek a hozzászólását :)
    Azt még elmesélném, hogy miután kaptam egy e-mailt az említett internetes shoptól, hogy értékeljem a termékeket, amiket rendeltem, meg is írtam a problémát a félrenyomott szemű babáról, és három csillagot adtam rá az ötből.
    Hát mondanom sem kell, az értékelés nem jelent meg az oldalon, sőt, azóta a babát is levették :(
    Sajnálom, hogy így állnak hozzá, eddig korrektnek tartottam őket... Nem írom ide a nevüket, de csalódtam bennük.

    VálaszTörlés
  6. Képzeld, hogy jártam. Régóta lesem a bébiszittereket , kiegészítőkkel.Pár napja megláttam egyik boltban "W"-ben... örültem , mint majom a farkának és fejben már a diorámát terveztem a bébiknek :(((
    Megrendeltem az AA lányt kisággyal , és a babakocsisat is .Ez de. volt.
    3-4 óra múlva írnak , sajnos nincs az AA , mi legyen . Válaszoltam , akkor kérem a világos bőrűt.Másnap válaszolnak , nincs az sem . ÉÉÉÉÉS, hogy jó lenne telefonon megbeszélni , hogy mi van a boltban , mi nincs , hát gondoltam magamban valami igazán csúnyát ...következő nap felhívtnak , hogy sajnos semmi sincs , azokat nekem nem kellett volna tudnom megrendelni !!!
    ...de valamikor volt a boltban .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én az A...hu nevű agyon reklámozott cégnél láttam őket... de aztán kiderült, hogy csak "feliratkozni" lehet rá, és ha elegen vannak rá az érdeklődők, esetleg megrendelik... De azóta ez a lehetőség is eltűnt az oldalukról :(

      Törlés