2019. szeptember 8., vasárnap

Drakulaura átváltozása

Körülbelül két éve álltam neki ennek az átalakításnak. Mikor nekivágtam, volt egy elképzelésem, de a folyamat során többször módosítani kellett, mert valahogy nem akart sikerülni, amit elterveztem. Így aztán legalább négyszer félretettem és újra elővettem a babát. Volt egy pont, amikor ott tartottam, hogy kidobom a fejét a kukába. De végül örülök, hogy nem tettem :)

Egy ehhez hasonló, szokványos Monster High Drakulaura baba volt a kiindulópont:


Amikor a Monster High babák divatba jöttek, ötletesnek tartottam őket és tetszett a változatosság is, de az az igazság, hogy sosem kerültek közel hozzám és nem is gyűjtöttem őket. Megtartottam ugyan néhányat, de nem érzek kísértést, hogy tovább szaporítsam a számukat. Viszont az interneten rengeteg átalakított babát láttam, és azok nagyon lelkesítettek. Így elhatároztam, hogy én is megpróbálkozok a dologgal.

Persze rögtön elsőre választhattam volna egyszerűbb feladatot is. De én olyan babát akartam, amelyiknek beültetett szeme van.

Vigyázat, innentől csak erős idegzetűek nézzék! :)))

Amikor levettem a baba fejét, első lépésként eltávolítottam az összes festéket az arcáról, és szikével kivájtam a szemgödröket.
A képen látszik, hogy a száj ki van festve, ez azért van, mert különböző színeket és akrilfestékeket próbálgattam rajta, de később ezeket szintén eltávolítottam.


Az eredeti terv az volt, hogy miután megkopasztottam, hátul egy kis rést vágok a fejbe szikével és azon keresztül rakom be a szemeket.
Csakhogy ez egyáltalán nem működött. A fej belül olyan szinten tele volt tömve ragasztóval, hogy a résen keresztül ki sem lehetett szedni a darabjait. Itt hajítottam be először a fiókba a babát, és elő sem vettem körülbelül egy évig.

Amikor újra elég elszántnak éreztem magam, megint elővettem szegény megvakított, megkopasztott Drakulaurát. Úgy döntöttem, hogy szikével meglékelem a tarkóján. Egy akkora darabot vágtam ki belőle, amin keresztül már ki lehetett pucolni a fej belsejét.

Ezek után egy kellemesebb feladat jött, az arc megfestése és a szempillák beragasztása.



Az Aliexpressen lehet kapni ilyen apró, műanyag DIY szemeket, amik két darabból állnak, egy fehér szemgolyóból és áttetsző szemlencséből, amit a kedvünk szerint megfesthetünk. Két változatot csináltam, egy aranysárgát és egy metálzöldet. Kipróbáláskor a zöld győzött.


Sajnos a szemek beragasztása annyira nem akart sikerülni, hogy megint feladtam egy időre és pihentettem a projektet. Később aztán szerencsére eszembe jutott az az áttetsző, tömítésre használt FBS ragasztó, amit már használtam porcelán babákhoz, és sok küzdelem árán sikerült vele rögzítenem a szemeket.


A fejtető hátuljának a visszarögzítése nem sikerült túl szépen, de gondoltam, úgyis el fogja takarni a haj.

A következő lépés a parókagyártás volt és itt megint alkotói válság kerülgetett.
A Youtube-on többféle paróka készítési módszerrel is találkozhatunk. Én a ragasztós módszert választottam, mert gyorsabbnak és egyszerűbbnek látszott, mint a varrogatós. Ebben a videóban például szinte gyerekjátéknak tűnik a módszer.



Röviden: először is kell készíteni egy "sapkát", ami tökéletesen passzol a baba fejére. Aztán fonalból tincseket kell fésülni és ezeket áttetszőre száradó ragasztóval a sapkára ragasztani.
Elmondanám, hogy kb. tízféle akril fonalat kipróbáltam, de akármilyen gyengéden fésültem, kivétel nélkül mindegyiknél kb. a fonal 90 százaléka a fésűben maradt! Így nem tartott sokáig megutálni az egészet.

Mivel makacs és kitartó ember vagyok, végül nagy nehezen összehoztam két parókát, két különböző alapanyagból.
Az egyik kék akrilfonalból van, de távol áll attól, amit a videóban látható. Először is nincs hajvasalóm, így hullámos maradt. Másrészt foszlik, még így ragasztott formájában is, úgyhogy fésülgetni nem ajánlatos. A másikat nagyon puha fehér selyemszálból készítettem. Ez sokkal jobban tetszik, és könnyebb is volt dolgozni vele, viszont sajnos ez is foszlik, ezért muszáj volt két fonatot csinálni belőle.
Szerintem alpaka gyapjú lenne az ideális, de nem igazán lehet kapni, vagy ha mégis, túl drága. Szóval a parókakészítés egyelőre nem tartozik a sikerélményeim közé.

Mindegy, legalább egyelőre nem kopasz a lányka. Ruhát is varrtam neki, és kapott egy gyöngyház színű Ever After High cipőt, aminek levágtam egy kicsit a talpából, hogy ne legyen olyan magas.

Ez a kék paróka, amit nem annyira szívesen visel:


Ez pedig a fonott copfos fehér:





A fehér műanyag próbababa és az állótükör az Aliexpressről származik, a fém szék, asztal és virág pedig a helyi hobbiboltból. A fiókos fa komód saját készítés :)


2 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik, bájos lett és egy igazi egyéniség! Tényleg jobb neki ez a fonott haj, mint a kék. Szuper minden kiegészítő is hozzá, teljes harmóniában van a környezetével. Remélem, fogod még a lányt fotózni nekünk, mert én tudnám tovább nézni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Biztos fogok még fotókat csinálni róla, annál is inkább, mert bővíteni kell a ruhatárát. :)

      Törlés