2020. január 11., szombat

BMR1959 Ken

Végre megjelent a várva várt, Barbie 60. születésnapját ünneplő BMR1959 Barbie kollekció. (BMR mint Barbie Millicent Roberts, 1959 pedig az első megjelenés évszáma). Összesen 6 baba, 2 fiú és 4 lány tartozik a sorozatba, különböző stílusban, de mindannyian kissé extrém öltözékekben.


Kis hazánkban természetesen megint nem lehet felhőtlen a Barbie gyűjtők öröme, egyelőre sehol sem látni egyiket sem, egyedül az A-betűs, ordítozós kis zöld ufonautával reklámozott internetes áruházban találtam meg őket, persze korlátozott raktárkészlettel, és a hatból csak négyet, ráadásul húzós áron, kétszereséért annak, amennyiért az Amazonon árulják. Szóval kb. ugyanaz a helyzet, mint a BTS fiú babákkal, őket is egyetlen helyen láttam csak az interneten, szemérmetlenül drágán.

Mivel azonban ezt a sorozatot még náluk is jobban vártam, felállítottam magamban egy fontossági sorrendet, szívtam egyet a fogamon, és megrendeltem a kontyos fiút. Azért őt, mert ritkán találni olyan Kent, amelyiknek valódi haja van, olyat meg még ritkábban, amelyiknek nem merevek a végtagjai, mint a cövek.

Jól is tettem, hogy megrendeltem, mert néhány órával később, amikor visszanéztem, már csak kétféle maradt a kínálatból az áruházban: a neonzöld hajú afroamerikai srác és a feketecsokoládé lány.

Tegnap végre át is vehettem a rendelésemet, így most tudok csinálni egy dobozbontós bejegyzést.
Íme a doboz, amely elég puritán, külsőre és méretre is egy cipősdobozra hasonlít:


Ha kinyitjuk, selyempapírt találunk a rá nyomtatott BMR1959 felirattal.






A doboz sötétkék belseje a babával együtt kiemelhető. Az állványa és a szemüvege külön van csomagolva.


Ennek a belső doboznak a hátulján található az eredetiség igazoló tanúsítvány.


A baba kiszabadítása viszonylag egyszerű és kevés kárt okoz a dobozban. (Imádom ezeket a strandpapucsokat! :))


Végre kiszabadultam!






Nézzük a ruhákat: először is le kell szögeznem, hogy nem vagyok túlságosan elragadtatva az összeállítástól. Külön-külön minden ruhadarab elmegy, de együtt tényleg extrém. A túlméretezett kapucnis felső elsőre nagyon zavart, de már kezdem megszokni.


Viszont a minőségre kicsit jobban odafigyelhettek volna. A rávasalt felirat máris feljött egy helyen.


Most pedig nézzük az új Made to Move Ken testet! (A bermudát nem vettem le róla, alatta úgyis az van, amit a többi Kentől megszokhattunk :))


A test gyakorlatilag ugyanolyan kiképzésű, mint a lányoknál. Vállban, könyökben, csuklóban, a mellkasnál is van ízület, a lábak is ugyanolyan elven hajlanak: combban, térdnél és bokánál.


A könyökízületeket nagyon nehéz volt mozgásra bírni. Végül sikerült, így látható, hogy meg tudja érinteni az arcát.


Az arca szépen van kifestve, az arcvonások kellemesek. 





A haja a feje tetején tűzött, és elég hosszú (habár nem bontottam ki a kontyot), két oldalon viszont világosabb színű és flokkolt.


A térdízületeknek köszönhetően a lábait majdnem teljesen maga alá tudja hajtani, ez elég természetes pózokat tesz lehetővé.


A lányok egyértelműen szívesen látják az új srácot a házban. Ő viszont kicsit még félénk :)




12 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök, hogy neked is sikerült egy ilyen remek fickóra szert tenni. Még nem bontottam ki teljesen, de nagyon tetszik így is. Gratulálok hozzá, és jó magam is várom hogy legyen több is a hazai boltokban. Szeretnék még egy lánykát is magamnak tudni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is úgy tervezem, még legalább egy lányt is beszerzek a négy közül, már ha lesz még belőle akkor ...

      Törlés
  2. Na ez jó. Most kezdenék hozzá a saját blogbejegyzésemhez de előtte olvastam a tiédet. Kísértetiesen ugyan úgy van fotózva majdnem mint a tied. Max kikiáltanak koppintónak. Már egy hete a birtokomba van a fiú de még nem jutottam hozzá hogy szétszedjem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látszik, mindenki ezt a srácot nézte ki legelsőnek :) Egyébként meg miért lennél koppintó? Nagyon másként nem lehet kicsomagolni és lefotózni.

      Törlés
  3. Gratulálok a vagány hapsihoz. Én már csak a zöldhajú lányos fiút találtam , és azt hiszem róla le tudok mondani , bár nincs vele bajom , csak nem tetszik maga a baba.Talán olcsóbban megvenném , mert a testet tudnám használni , és a kabátkája is tetszik. Ha látod ezt a fiút valahol , vagy a göndör szőke szolid mosolyú lányt ...szólsz nekem ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, figyelem továbbra is, talán majd máshol is lesznek. A zöld hajúval én is pontosan úgy vagyok, mint te, ha olcsóbban megkapnám, átalakítanám vagy testdonornak használnám.

      Törlés
  4. Sziasztok, nekem van két eladó babám ebből a sorozatból, a szőke eredeti, illetve a Kira-arcú lány. Ha gondoljátok, a "V" betűs hirdetőoldalon megtaláljátok őket, cchilly az eladó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, láttam, köszönöm szépen. Nekem sajnos túl drága, de bizonyára lesz rá vevő.

      Törlés
  5. Jest fantastyczny! Wreszcie artykułowany mężczyzna! Gratuluję!

    VálaszTörlés
  6. https://www.jatekshop.eu/barbie-bmr1959-retro-divatbaba-farmerkabattal-es-sarga-sapkaval-mattel.html/hun

    VálaszTörlés