2016. május 6., péntek

Once Upon a Zombie

Néha előfordul, hogy a véletlen az ember szeme elé sodor valami olyan szerzetet, amelyik alapjában véve abszolút nem az ő stílusa, mégis lehetetlen neki ellenállni.

Én se a szörnyeket, se a hercegnőket nem gyűjtöm, sőt, azt sem is tudtam eddig, hogy létezik "2 in 1 verzió", azaz szörny és hercegnő is egyben. Pedig a Once Upon a Zombie babasorozat pont ilyen. Egy maréknyi Disney mesehősnőt kelt életre - helyesebben alakít élőhalottá: Hófehérke, Aranyhaj, Csipkerózsika, Hamupipőke, Szépség, a Kis Hableány az első körben, de azóta kiadtak három újabb babát, Pocahontast, Alice-t és Csingilinget is. Annak, hogy sosem hallottam ezelőtt róluk, az is a magyarázata lehet, hogy Magyarországon sosem forgalmazták őket, legalábbis üzletben én nem találkoztam velük.



Úgyhogy amikor megláttam a feliratot a dobozon, hogy "Zombie Sleeping Beauty", az volt az első gondolatom, hogy már megint valami szörnyes marhaság, nem tudják már hány bőrt húzzanak le a témáról... de aztán egy pillantás elég volt a babára, hogy tudjam, ez valami új és érdekes, amit muszáj közelebbről megvizsgálni.

És tényleg, ezeknek a zombiknak szépen kidolgozott, 11 ponton hajlítható testük, bájos arcuk, hosszú szempilláik és csillogó, kifejező üvegszemük van. Kicsit hasonlítanak a Monster High babákhoz, de kisebb a fejük, arányosabb a testük, kevésbé kecses a láb- és kézfejük, a színviláguk nem annyira harsány, viszont ugyanolyan remekül pózoltathatók.

Szóval szerelem volt második látásra, úgyhogy nem gondolkoztam sokat, ment a klikk a "Kosárba" gombra, és Zombi Csipkerózsika ma be is költözött hozzánk.

Még a dobozban

Kibontás közben
És kibontás után



A magassága valahol az Ever After High és Barbie között van, 28,5 cm. Állvány is jár hozzá + egy nagyon béna műanyag hajkefe, amit nem fotóztam le, de hogy nem valódi használatra tervezték, az biztos. Viszont a ruhácska nagyon dizájnos, 3 rétegű szoknyával, ami hátul záródik, és helyes kis tépett szegélyű palásttal. Egy bánatom van, hogy mezítlábas a lányka, a cipőt sajnálták tőle.






Az ízületei kicsit nehezen járatódtak be, és a lábtartása sem hercegnős, de hát zombivá vált szegényem, mit várok tőle. A feje és a teste is valamilyen szürkésfehér színű, kemény műanyagból készült, de a tapintása mégis gumiszerű, viszonylag rugalmas. Csinos kis sötétszürke "varratok" vannak ráfestve, ami szerintem inkább Frankenstein szörnyére jellemző, nem a zombikra, de lehet, hogy tévedek.


Mindent összevetve a zombilányka lett most az ügyeletes kedvenc :)

8 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hűha! Ez aztán a szerzemény! Amikor megpillantottam a bejegyzésed címét, nekem is egyből valami "na, már megint egy hajmeresztő baba" jutott eszembe, és csak a puszta kíváncsiság olvastatta el velem a posztot - és a manóba, ez a lány nagyon szép!
    Főleg a szemei tetszenek, nagyon kifejezőek.
    Gratulálok hozzá! :)

    Üdv: Lumos Maxima

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is a szeme miatt tetszett meg, szerintem zombi létére kifejezetten bájos. :)

      Törlés
    2. Nézd csak, mit találtam neked a jófogáson: http://www.jofogas.hu/budapest/2012_Monster_High_baba_48910157.htm?first=1

      Monster High babaként hirdetik, de hála a posztodnak, felismertem, hogy nem teljesen az... Gyanúsan hasonlít az első lányra a csoportképről (Aranyhaj?). És "csak" 3500. :)

      Törlés
    3. Hű, ez tényleg ő! Köszi, hogy szóltál :)

      Törlés
  2. Hűha! Ilyet se láttam még.
    Megnéztem youtube-on:
    https://youtu.be/N_2aU8HmHm4

    Hol sikerült beszerezned?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A v-betűs aukciós oldalon - érdemes néha bekukkantani oda.

      Törlés
  3. Tényleg érdekes, nemrég néztük meg a halott menyasszony mesét, messziről nagyon hasonlít a baba a főhősre :D

    VálaszTörlés